Csabi - Ha valami nem sikerül... - YouTube
Beérkezett a Szent Lázár Megyei Kórház által alapított Dr. Korill Ferenc Alapítványhoz a Bátonyterenye Város Önkormányzata által felajánlott pénzügyi támogatás. Mint arról Nagy-Majdon József polgármester közlése alapján a napokban már beszámoltunk: az egészségügyi dolgozók világnapja alkalmából négymillió forintot adományozott a város önkormányzata a megyei kórháznak, a támogatással a város háláját szerették volna kifejezni. Dr. Szabó Géza, a Szent Lázár Megyei Kórház főigazgatója és Kaszás Erika, a Dr. Korill Ferenc Alapítvány Kuratóriumának elnöke eljuttatott közös közleményéből kiderül: ekkora volumenű támogatást eddig még nem kapott az alapítvány. A pénzt olyan eszközök beszerzésére fordítják majd, melyek a járvány elleni védekezés hatékonyságát növelik, illetve az erősítik az egészségügyi dolgozók védelmét. Köszönetnyilvánításuk mellett kiemelték: az intézmény a koronavírus-járvány megjelenése óta folyamatosan segítséget kap Bátonyterenye vezetőjétől, pénzügyi és tárgybeli segítség formájában egyaránt.
Csabi Ha valami nem sikerül - YouTube
1. Ha valami nem sikerül, ne keseredj el! Vannak olyan régi álmok, mit sosem érhetsz el. Jó ha tudod, a Hold után felkel majd a Nap, Meglátod, a könnyeidnek nyoma sem marad! 2. Ha elhagyott, kit szerettél, ne keseredj el, Van még más is a világon, soha ne add fel! Hajszolom a boldogságot, mikor jössz felém, Csak egy szóra, gyere vissza még! 3. Csillagtalan éjszakákon suttognak a fák, Szívszorongva lesem, várom, visszajössz talán? Csillagtalan éjszakákon álmodozom én, Szívemben a régi álmok emléke még él... 4. Hajszolom a boldogságot, mikor jön felém, Csak egy csókra, gyere vissza még! 5. Van még más is a világon, devla... Neked már megvan az Animal Cannibals könyve? Elfogultsággal együtt állíthatjuk, hogy a könyv egy kiváló autentikus korrajz. A fiúk megszokott humorukkal és rengeteg különlegességgel mutatják be nekünk a rap, a hip-hop és saját maguk fejlődését miden értelemben. Igazán sok érdekességgel gazdagodik mindenki, aki veszi a fáradságot, hogy 20 karakternél többet olvasson. Neked már van esélyed, mert eljutottál idáig a cikkben... :) Nekünk már megvan!
CSABI - HA VALAMI NEM SIKERÜL, NE KESEREGY EL!!! - YouTube
Műtétem miatt volt szerencsém nézni a műsort...... hááát egy nőt sem láttam, aki odavaló lenne. Én tudom nő létemre, mi az hogy hajnali 3-kor kelni és késő este lefeküdni. Állatokat megetetni, takarmányt betakarítani nem könnyű feladat. A tél egy kicsit "light-osabb", viszont akkor meg hideg van és az állatok akkor is esznek és isznak meghatározott időben. Szóval ennyi......... Üdv. Mindenkinek! Hát ez az!!! Szerintem azért a gazdiknak is vannak bizonyos igényeik, de azok a nők sajnos nem érdemesek egy gazdaság/háztartás ellátásához. Ezek a csajszik biztos arra számítanak, hogy a gazdik "termelik" a pénzt, ők meg elvezetgetik a háztartást meg elköltik a lóvéjukat. ez nagyon igaz szintén ez a véleményem nekem is Egy újabb nép hülyítő műsornak tartom. Ezek a műsorok ám igen lealázzák a nőket... Ezen elgondolkoztatok már csajok? Még nem láttam, csak a beharangozását annó. És igaz ami igaz muris lehet... mert egy tanyasi- vidéki élethez azért az nem elég, ha valaki a csirkét még csak mint bontott csirkét látta.
Ha valami nem sikerül... - YouTube
Ha valami nem sikerül, ne keseredj el. Azt hiszed, ha megbántanak, mindjárt sírnod kell. De jól tudod, hogy a hold után felkel majd a nap, és meglátod, hogy könnyeidnek híre sem marad. Ne sírj kedvesem Koncz Zsuzsa - Dalszöveg, Vigasz Hasonló idézetek, bölcsességek, aforizmák: Minden halál jóvátehetetlen, de mégiscsak egyszer következik be. Megrázza az embert, de csak egyetlenegyszer! Aztán a legkevésbé sem észrevehető eltolódásokkal, apránként, apródonként a múltba tolódik. És fokozatosan megszabadulsz a bánatodtól. - Élet, Elfogadás, Felejtés Alekszandr Szolzsenyicin A legsötétebb pillanatokban mindenkinek szüksége van valakire, aki meghallgatja. Néhányan a profikhoz fordulnak. Néhányan az idősebbekre a bölcsebbekre támaszkodnak. Mások azok társaságát keresik, akik ismerik az érzéseiket. De legtöbbünknek semmi sem ér fel jobban egy terápiánál, mint egy jó beszélgetés néhány régi baráttal. - Barátság, Beszéd, Film Született feleségek (film) A virágok arra tanítanak, hogy semmi sem örök: sem a szépség, sem a hervadás, hiszen a magokból új növények serkennek.
Jusson eszedbe ez, ha örömet, fájdalmat vagy bánatot érzel. Minden elmúlik, megöregszik, meghal és újjászületik. - Bölcsességek, Élet, Érzelmek Paulo Coelho