A múlt heti Kormányinfón Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter elismerte, hogy egy jelölő szervezettől érkezett javaslat az Oscar-díjas Saul fia című film stábjának kitüntetésére. Hivatalosan az átadásig nem tudni, hogy kik kapnak díjat, de a rapid módon elkülönített összegből akár négy ember Kossuth-díjhoz kapcsolódó jutalmazására is futná.
2021. 19. 05:05 Marabu Marabu Féknyúz: Kossuth-díj 2021. 18. 08:57 Nagy Feró: Azért kaptam meg a Kossuth-díjat, hogy felidegesítsem azokat a liberálisokat, akik ellenem vannak A zenész örömét még az sem tudja elvenni, hogy vannak, akik úgy tartják, nem a munkássága miatt kapta meg március 15-én a Kossuth-díjat. Azt mondja, nem érdeklik a gyűlölködő vélemények. 2021. 16. 13:56 MTI Elhunyt Gyulai Líviusz grafikusművész Az alkotó 1973-ban Munkácsy Mihály-díjat, 2004-ben pedig Kossuth-díjat kapott. 2021. 11:30 Kovács Bálint Kovács Bálint: Azt hiszed, röhejesek az idei állami díjak? Tévedsz A kormány úgy osztja a különféle, egykor magas érdemrendeket, mintha csomagban árusítanák őket az einstandolt Színház- és Filmművészeti Egyetem egy-egy zsíros pozíciójával. Érthető, ha az ember kínjában csak röhög ezen, de a valóság, ahogy az már lenni szokott, még ennél is rosszabb. 2021. 09:28 Nagy Feró már eldöntötte, mire költi a Kossuth-díját A 75 éves zenész a jövőbe fektet be. 2021. 15. 11:17 Nagy Feró és Szarvas József is Kossuth-díjas már A díjakat most ugyan nem adják át, de a győztesek megvannak.
2021. február. 08:08 Vidnyánszky Attila bekerült a Kossuth-díjakról döntő bizottságba is Orbán Viktor személyesen kérte fel a bizottság tagjait. Bekerült Eperjes Károly is. Vidnyánszkynak így már kilenc fontos pozíciója van. 2020. november. 13. 10:06 Elhunyt Méray Tibor A Kossuth-díjas író 96 éves volt. 2020. augusztus. 12:07 MTI/ Megcsúszva bár, de átadták a Kossuth-díjakat Dörner Györgyéknek A koronavírus miatt március 15-én nem tudták megtartani az ünnepélyes díjátadót, azonban most, augusztus 20-a előtt pótolták. Kossuth-díjat kapott többek között Káel Csaba, Szombathy Gyula, Dörner György és a Kaláka együttes. 2020. 17:31 Elhunyt Sváby Lajos festőművész A Kossuth- és Prima Primissima díjas alkotót 84 éves volt. 2020. 07. 18:45 Meghalt Reigl Judit festőművész A Kossuth-díjas művész 97 éves volt. 2020. 10:23 Itthon Dörner György és Káel Csaba Kossuth-díjának külön örülünk, de azért kaptak mások is - íme Átadni ugyan nem lehetett nyilvánosan az elismeréseket, de a kitüntetettek listáját így is nyilvánosságra hozták.
2021. június. 21. 07:44 Kult Koltai Róbert: A kaposvári színházból már a portás is Kossuth-díjas, csak én nem A színész ugyanakkor büszke rá, hogy a közönség szereti és milliók nézik a filmjeit. 2021. április. 03. 17:00 Élet+Stílus Aranyeső, díjeső és néhány királyi kézigránát A március újabb lezárásokat hozott, Nagy Feró Kossuth-díjas lett, a virágárusok munkáját pedig maga Orbán Viktor díjazta. Ismét maratoni időt töltöttünk a monitorok előtt, pedig a maraton sokkal jobban cseng, ha futásról van szó. Visszatekintünk az elmúlt hónap cikkeire az Élet + Stílus és a Kult rovatban. 2021. március. 28. 13:30 Szentgyörgyi Rita hvg360 Frenák Pál: Ma behatárolt stílushullámokon kell szörfözni mindenkinek Az egyik legnagyobb hatású kortárs mozgásszínház, a Frenák Pál Társulat alapítója nemzetközi szinten is elismert táncos-, koreográfus-, és pedagógiai munkásságával, egyedi táncnyelv létrehozásával érdemelte ki a Kossuth-díjat. 2021. 24. 16:04 HVG Nagy Feró: Mire észbe kaptam, fideszes lettem Az immár Kossuth-díjas zenész a HVG-nek adott interjúban azt mondta, bízik abban, hogy a kormány jót akar.
Azt mondja, a hatalom sosem szerette. Jön a gázsi és az asszony elveszi, Nagy Feró csak költőpénzt kér Bambira. A kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatóját március 15-én tüntették ki. Nagy Feró március 15-én kapta meg a Kossuth-díjat, és ebből az alkalomból kérdezte a Bors, hogyan éli meg az állami kitüntetést. Merkely Bélát is kitüntette Áder János. Mutatjuk a teljes listát. Az olimpikonok és a magyar labdarúgó-válogatott tagjai viszont igen. A művészt az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti Több mint 1600-an kapták meg az elismerést, de közülük csak minden kilencedik nő. A legfiatalabb díjazott 16, a legidősebb 95 éves volt, háromnál többször pedig senkinek a munkáját nem ismerték el a Rákosi-korszakban két kézzel szórt díjjal. Később, de megkapják az érdemrendeket, a Kossuth- és Széchenyi-díjat. Az ok a veszélyhelyzet. Nem tudni, mikor adják át az állami elismeréseket. A kormányfő nem változtatott a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság összetételén. Áder János március 15. alkalmából átadta a Kossuth-díjakat: Törőcsik Mari mellett díjazták Müller Pétert, Koltay Gergelyt és Csiszár Imrét is.
A kitüntetések közül csak a díjakhoz jár pénzjutalom. A kormány ugyanakkor idén jelentősen megemelte a művészeti díjak jutalomösszegét és a díjazottak számát. A kimagasló művészeti és tudományos érdemeikért most március 15-én Kossuth-, illetve Széchenyi-díjjal kitüntetettek adó- és illetékmentesen 7, 45 millió forintos jutalomban részesültek – az összeget mindig az előző évi országos nettó átlagkereset alapján állapítják meg, annak ötszörösét veszik 50 vagy 100 ezer forintra kerekítve. További részletek a Napi Gazdaság keddi számában.
2020. 12. 13:56 Elhalasztják a Kossuth-díjak átadását a koronavírus miatt A március 15-i tömegrendezvényeket már korábban lemondták. 2020. január. 18:12 Elhunyt Makkai Ádám kétszeres Kossuth-díjas költő Életének 85. évében szombaton elhunyt Makkai Ádám kétszeres Kossuth-díjas költő, nyelvész, műfordító - tudatta a család az MTI-vel. 2019. július. 14:51 Meghalt Kovács Péter festőművész A Kossuth-díjas alkotót a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.
A kormány a Kossuth- és Széchenyi-díjak fedezetére 57, 2 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendelte el. A költségvetés "rendkívüli kormányzati intézkedések" cím alatt nyilvántartott részéből 57, 2 millió forint átcsoportosításáról döntött a kormány. A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a pénzt a Kossuth- és Széchenyi-díjak fedezetére különítették el. Kossuth Lajos figurája a Kossuth-díj tetején Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd Hagyományosan március 15-e alkalmából adják át a Kossuth- és Széchenyi díjakat. Míg előbbi a kulturális, utóbbi a tudományos életben elért kimagasló teljesítményt jutalmazza. A díjjal járó jutalom összege az előző évi országos szintű nettó nominál átlagkereset hatszorosa. 2015-ben a KSH adatai szerint havi 162 300 forint volt a nettó átlagkereset, így a Kossuth-díjjal járó jutalom összege 11, 7 millió forint, adó- és illetékmentesen. Szóba került a Saul fia A díjak odaítéléséről döntő bizottság általában januárban már ki is értesíti a leendő díjazottakat.
Áder János köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából az idén átadta a Kossuth-díjakat. Ezt a kiemelkedő művészi teljesítményekért adományozza az államfő, mindig március 15-én. A Kossuth-díj mellé egyszeri, adó- és illetékmentes pénzjutalom jár, amely a mindenkori éves átlagfizetés ötszörösével egyenlő. Az államfő Kossuth Nagydíjat adományozott SÁRA SÁNDOR Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas filmrendezőnek. A nemzet művésze, kiváló és érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Duna Televízió volt elnöke a díjat "a magyar filmművészet nemzetközi elismertetéséhez egyéni látásmódú, a társadalmi problémákat kivételes érzékenységgel ábrázoló, dokumentarista stílusú filmjeivel hozzájáruló, kimagaslóan sikeres operatőri és rendezői pályája elismeréseként" kapta.