Azok körében, akik élnek a nem kötelező védőoltásokkal, legjellemzőbb az éves gyakoriság (44 százalék), és csak 5 százalék jelezte az évente többszöri alkalmazást. Az emberek harmada (33 százalék) öt évnél is ritkábban, 12 százaléka kétévente, hét százaléka pedig ötévente adat be magának nem kötelezően előírt vakcinát – áll a közleményben. A címlapfotó illusztráció.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta. A munkavállaló tanulmányi szerződésből eredő kártérítési igényével kapcsolatosan megszüntette a pert, az elsőfokú ítéletet egyebekben helybenhagyta. A munkáltató felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletnek az azonnali hatályú felmondásra vonatkozó részének hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, és e körben a kereset elutasítását kérte. A munkavállaló felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult. A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott. A polgári perrendtartásról szóló törvény Pp. 206. paragrafusának megsértését a munkáltató felülvizsgálati kérelmében nem panaszolta, így jelen eljárásban is a jogerős ítéletben foglalt tényállás volt az irányadó. Alaptalanul állította, hogy a bíróságok megfordították a bizonyítási terhet, mivel az azonnali hatályú felmondással élő felperes bizonyította az általa állítottakat [Pp. 3. § (3) bekezdés, Pp.
De mennyibe kerül a védekezés? Mivel a kullancsok ellen nincs száz százalékos védelem, ezért érdemes a szakemberek szerint kombinálni a védekezést. Ezt érdemes ott kezdeni, hogyha kullancsos helyre megyünk, akkor érdemes hosszú nadrágban lenni, a nadrág végét betűrve a zokniba, ugyanezt a pólóval is megtenni, valamint sapkát húzni. Egyfelől tehát érdemes figyelni az öltözködésre, illetve lehetőség szerint kerülni az olyan terepet, ahol nagyobb eséllyel lehetnek paraziták. Ez eddig ingyen volt, azonban maga a ruházat nem riasztja el a vérszívókat, maximum csak megnehezíti a dolgukat. A klasszikus sprayek azonban már jó védelmet nyújthatnak, a szakemberek szerint azonban ezek közül érdemes olyat vásárolni, amire a gyártók legalább 6-8 órás hatékonyságot szavatolnak. Kullancs elleni védőpermeteket gyakorlatilag minden nagyáruházban, illetve drogériában kapni lehet. Az áruk nagyjából 800 és 2 000 forint között mozog. Emellett azonban ajánlott modernebb eszközökhöz is nyúlni. Manapság már elérhetők például ultrahangos kullancsriasztók.