Egy gyógynövény komplexum segített még nagyon sokat. Ebben olyan hatóanyagok vannak, amik elveszik az éhségérzetemet, a bevitt szénhidrátok pedig könnyebben hasznosulnak. Az egyik hatóanyag pedig az agyalapi mirigyemre hát, és így elkerülnek a falási rohamok. Ezen kívül, ha van rá mód, akkor otthonról viszem magammal az ételeket, amiket higgadtan állítok össze, míg éhesen nem biztos, hogy a legjobb döntéseket hozom. " Korábban 100 kiló volt Fotó: Makány Márta A szénhidrátbevitelt igyekszik racionálni Fotó: Makány Márta Persze azt mondják, nincs sikeres életmódváltás buktatók nélkül. Makány Márta számára a legnehezebb feladat a türelem volt. "Meg kellett tanulnom türelmesnek lenni. Ha volt időm elhízni, akkor legyen időm a fogyásra is. Viszont ahogy elindult a súlyvesztés, az nagyon nagy löketet adott a folytatáshoz. Szerencsére nem kellett hónapokat várni az első sikerekig, így az egész eddig megtett út sokkal könnyebb volt. " De diétán és a türelmen kívül a mozgás is nélkülözhetetlen lépés egy ilyen úton.
Gönczi Gábor után Makány Márta is leleplezte mivel is tudott lefogyni! "– Sosem voltam filigrán alkat, de ez nem okozott igazán önbizalomhiányt. Ennek ellenére egész életemben küzdöttem a pluszkilók ellen. Amióta élek, fogyókúrázom, eddig kevés sikerrel. Eddig 40 kilótól szabadultam meg, 118 kilóról indultam, és most 78 vagyok, de még nem értem el a célom, még legalább 20 kilót szeretnék leadni. Sokan kérdezik, most mi volt más, mint eddig? Most sem volt semmi különösebb megszállott motivációm, egyszerűen talán mostanra állt össze az a tudás és tapasztalat, amit az évek alatt összegyűjtöttem. Tudatosan láttam hozzá, sokat olvastam utána, így akadtam egy növényi komplexumra, amely olyan hatóanyagot tartalmaz, amely az agyalapi mirigyet stimulálja, ennek köszönhetően jóllakottság érzetet okoz. Olyannyira, hogy időnként délután jut eszembe, hogy aznap még csak reggeliztem. Ilyenkor gyakran úgy döntök, hogy akkor már ez elég is volt. Egész egyszerűen eszembe sem jut az evés. Van olyan hatóanyaga is, ami a zsírok lebontását segítő receptorokat hozza működésbe, így fokozza a fogyást.
Ahogy a kilók mentek le elkezdtem sokkal tudatosabban étkezni, de sosem koplaltam! A változás bámutalos volt, hiszen 45 kilótól szabadultam meg. Ez azonban a bőrömön komoly nyomokat hagyott. Egyszerűen kifogytam belőle, úgy néztem ki, mint egy sharpei kutya. Ha már egyszer sikeresen lefogytam, nem akartam megállni a cél előtt, ezért mentem plasztikai sebészhez" - mondta Márta, aki lassabban lábadozott a beavatkozás után, mint várta. "9 hete volt az operáció, de még mindig érzem, olyan, mint egy erős izomláz. A heg szerencsére hamar gyógyul, már most alig látszik. Viszont arra nem számítottam, hogy utána napokig csak feküdni tudok majd, és kicsivel később sem pöröghettem reggeltől estig a munkában, délután haza kellett mennem lepihenni, mert elfáradtam. Szóval nehezebb volt a gyógyulás, mint gondoltam. Ennek ellenére bármikor bevállalnám újra. Ekkora fogyást sajnos a bőrünk nem tud követni, az elmúlt egy év hatalmas változást hozott az életembe, könnyebben mozgok, jobban állnak rajtam a ruhák is.
40 kilót fogyott Makány Márta: így csinálta A 49 éves divattervező, Makány Márta gyógynövények segítségével fogyott le, kevesebb mint egy év alatt - írta a Blikk. "Sosem voltam filigrán alkat, de ez nem okozott igazán önbizalomhiányt. Ennek ellenére egész életemben küzdöttem a pluszkilók ellen. Amióta élek, fogyókúrázom, eddig kevés sikerrel. Eddig 40 kilótól szabadultam meg, 118 kilóról indultam, és most 78 vagyok. Tudatosan láttam hozzá, sokat olvastam utána, így akadtam egy növényi komplexumra, amely olyan hatóanyagot tartalmaz, amely az agyalapi mirigyet stimulálja, ennek köszönhetően jóllakottságérzetet okoz. Olyannyira, hogy időnként délután jut eszembe, hogy aznap még csak reggeliztem" - mondta a lapnak a divattervező, aki még húsz kilótól szeretne megszabadulni. A divattervezőről készült fotókat itt nézheted meg.
Olyannyira, hogy időnként délután jut eszembe, hogy aznap még csak reggeliztem – mesélte a divattervező, aki azt is tudja, a mindennapi életén is gyökeresen változtatnia kell, ha nem szeretne visszahízni. Makány Márta fogyás gyógynövény önbizalom hízás