De az események hirtelen fordulatot vesznek, mikor az összes berendezésük tönkremegy, ők pedig a szigeten ragadnak, és nincs más választásuk, minthogy összefogjanak, és együtt éljék túl a ragadozó dinoszauruszokat. Az elveszett világ minden esetben próbál minimum kétszer rálicitálni a nagynevű elődre. Több dinoszaurusz fajtát mutat be, több karaktert mozgat egyszerre, több látványt, epikus jelenetet, izgalmat ígér, tartalmasabb elmélkedéseket a mögöttes mondanivalóról, valamint még rengeteg apró dolgot, amiért szerettük az első részt. Ezeknek egy része sikerül is. Az új dinók szemkápráztatóak, természetesen olyan fokú precizitással alkották meg őket, ami mindenképp dicséretes, minden egyes speciális effekt láttán érezni, hogy Stan Winston, és csapata szinte vért izzadt, hogy ilyen kiváló munkát tegyenek le az asztalra, ebből a szempontból valóban nagyobb, és jobb, mint az előd, aminek szintén nincs szégyenkeznivalója látvány terén, mindmáig. A miheztartás végett régi ismerősök is feltűnnek, T-rexből mindjárt kettő nagy, és egy kicsi, mint ahogy korábban, úgy itt is végig uralják a dinók a filmet, ők az igazi főszereplők, miattuk ülünk be a moziba, és a fotel elé, még ha alapvetően a cselekmény kifejezetten szimpatikus karaktereket is teremt.
Jurassic Park 2. - Az elveszett világ - 10 érdekes tény - YouTube