Péter és a farkas - YouTube
szovjet-orosz zeneszerző és zongoraművész, a 20. század egyik legkiemelkedőbb zeneszerzője. Élete [ szerkesztés] 1891. április 23-án született az ukrajnai Szoncivkában, az Orosz Birodalomban. Édesanyja segítségével – aki zongorázni tanította – kisgyermekkorában kezdte meg zenei tanulmányait. Ötéves korában már zongoradarabokat komponált, nyolcévesen pedig már operát írt. 1903 -ban kezdte el tanulmányait a pétervári konzervatóriumban, ahol többek között Rimszkij-Korszakov is a tanára volt. 1908-ban lépett fel először, saját művének, az Ördögi látomásoknak a bemutatásával. 1914-ben bemutatták a Szkíták című zenekari szvitjét, ami feltűnést keltett. Ugyanebben az évben kapta meg diplomáját, és Anton Rubinstein díjjal tüntették ki első nagy műve, a Desz-dúr zongoraverseny előadásáért. 1918-ban koncertkörútra indult Szibérián, Japánon és Honolulun keresztül az Egyesült Államokba. 1921-ben mutatták be a chicagói opera megrendelésére írott operáját, A három narancs szerelmesét. Ezután tíz évig Párizsban élt.