Az Amerikai Egyesült Államokban 2016. október 21-én mutatta be a Universal Pictures. Magyarországon kizárólag DVD-n jelent meg. A film többnyire pozitív értékeléseket kapott a kritikusoktól. A Metacritic oldalán a film értékelése 65% a 100-ból, ami 26 véleményen alapul. [3] A Rotten Tomatoeson az Ouija: A gonosz eredete 7%-os minősítést kapott, 72 értékelés alapján. [4] A film az előző részhez képest valamivel gyengébben teljesített bevételi szempontból, viszont a bruttó bevétele így is több mint 81, 7 millió dollár lett, ami a 9 millió dolláros költségvetésével szemben igen jó eredmény. A film forgatását 2015. október 21-én kezdték el. Ellentétben az előző résszel, a film cselekményének középpontjában egy megözvegyült nő, valamint két kislánya, akik egy Ouija nevű táblának segítségével megidéznek egy szellemet, amely a legfiatalabbik lányt hamar megszállja. A nagyobbik lánynak és az édesanyának mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a kislányból elűzzék a gonoszt. Cselekménye [ szerkesztés] 1967 -ben járunk, Los Angelesben.
Amikor a pénzt átadja az anyjának, a család tart egy Ouija-egyesülést, mert úgy vélik, hogy kapcsolatba léphetnek Rogerrel. Amikor a család feltesz egy kérdést, amire csak Roger tudja a választ, s helyesen válaszol is rá, az izgatott Alice kezdni azt hinni, hogy kapcsolatban állhat a halott férjével. Hamarosan, Dorist egy árnyékos szellem szállja meg. Lina, aki a húga szokatlan viselkedése miatt zavart, talál néhány folyékony lengyel nyelven írt papírt (Doris írta); egy olyan nyelven, amit nem ismer, ezért Tom atyához fordul a lefordítására. Annak érdekében, hogy kapcsolatba lépjen a halott feleségével, Glóriával, Tom atya az Ouija-egyesülés érdekében meglátogatja a családot. Az egyesülés sikeresnek tűnik, bár Tom atya később elmagyarázza Alice és Lina számára, hogy Doris nem lépett kapcsolatba Glóriával. Helyette minden feltett kérdésére a fejében másra gondolt, valamint a válaszokat előre ismételgette magában, hogy végül a kislány azokat mondja. A férfi megtudja, hogy a megírt bejegyzéseket egy Marcus ( Doug Jones) nevű lengyel bevándorló írta; a második világháború ideje alatt egy szadista orvos kezei alá került, aki a ház pincéjében kísérleteket végzett vele és más foglyokkal.
Online ouija 2 teljes film videók letöltése egyszerűen és gyorsan akár mobiltelefonra is mp4 és mp3 formátumban a legnagyobb videó megosztó oldalakról mint a youtube, videa, indavideo, facebook, instagram... A ouija 2 teljes film videókat természetesen megnézheted online is itt az oldalon.
De ebben a témában egész egyszerűen ennyi fért bele. Lassan nem tudok megijedni. Lehet, azért kötött le és tetszett, mert mostanában egymás után sok szemetet láttam, de nekem átjött. Nem az a rettegős horror, moziba meg tutira nem mennék el érte, de itthoni esti filmnek jó volt. És én várom a folytatást, amire a végén utaltak. Doris a kedvencem, tekintve hogy körülötte forog a film. Annyira izgultam hogy mi lesz a végén, de nem csalódtam nagyot. Párszor bőven megnézhető, érdekes. Az ember azon van, hogy mi lesz a következő pillanat, és így tovább. Láttam már rosszabb, de jobb horrort is. Kiszámítható, de egyszer mindenképp meg lehetett nézni.