2018. április 12. | | 0 | 2, 5 millió forintos lakáskorszerűsítési támogatást ígér az a hír, amely napok óta terjed az interneten. A felhívás szerint az önkormányzatoknál kell megigényelni az összeget, amit 14 napon belül utalnak. A pl. itt is megtalálható hírben a MEHI szóvivőjét is idézik a hitelesség látszatát keltve. "2018 tavaszától 2, 5 milliós támogatásra jogosult minden Magyarországon élő, magyar állampolgár. Eddig a pontos részletekről nem esett szó, de most végre kihirdették az igénylés pontos idejét és helyszínét. A Hazai Hatékonyság 2. 0 nevet kapó támogatás 2018. április 16-tól, hétfőtől igényelhető meg, egy a korábbinál sokkal egyszerűbb formanyomtatvány segítségével a helyi önkormányzatoknál. Mindössze egy személyigazolvány és egy bankszámla szükséges hozzá. A lakóépület korszerűsítésére fordítható támogatás 14 munkanapon belül kiutalásra kerül – nyilatkozta a MEHI szóvivője. "- eddig az idézet az álhírből. A hír a közösségi médiában gyorsan terjedt, így a Magyar Energiahatékonysági Intézet is figyelmeztetést tett közzé a honlapján.
Búcsúztatása 2021. július 27-én 10. 00 órakor a tiszasülyi temetőben lesz. A gyászoló család Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk KISS ANDRÁSNÉ (Született: Major Mária Terézia) temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család és Zoli Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MUNKÁCSI FERENCNÉ (született: Pillinger Terézia) a KÖZGÉ nyugalmazott tanárnője, életének 79. évében, 2021 július 1-én elhunyt. július 20-án 11:30 órakor kezdődik, a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára a kegyelet virágait helyezik, és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család PRG Temetkezés EMLÉKEZÉS DANYI LÁSZLÓ SÁNDOR halálának 8. évfordulóján.,, Szomorú az út, amely a sírodhoz vezet, ahol megpihen két dolgos kezed. Megpihenni tértél, hol nincs több fájdalom, de szívünkben ott leszel mindig, mert hiányzol nagyon. " Fájó szívvel emlékezik családod minden tagja Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MOLNÁR ISTVÁN (Annus) (született: 1940. augusztus 11-én) volt járműjavító dolgozó és tűzoltó hadnagy életének 81. évében, hosszan tartó betegség után, 2021. július 9-én örökre megpihent.